2015.évi beszámolónk és 2016-ban tervezett programjaink

AREZZO KoncertA Gizella Nőikar rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött. 2015-ben kiállításmegnyitókon közreműködtünk a Művészetek Háza galériáiban, koncertet adtunk Várpalotán, a Thury Várban, ahol Pergolesi: Stabat Mater című művét adtuk elő. A Gizella Napok zárókoncertjét a Megyeháza Szent István termében adta kórusunk, a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek közreműködésével. A fény éve jegyében irodalmi alkotásokat állítottunk párba kórusművekkel.

 

 

 

 

Read more: 2015.évi beszámolónk és 2016-ban tervezett programjaink

Hagyományos adventi koncert

giz adventKórusunk december 7-én adventi koncertet adott a Cholnoky Jenő Általános Iskola aulájában. Az immár hagyományosnak mondható esemény helyszíne megtelt érdeklődőkkel. A karácsonyi várakozás meghitt hangulata töltötte be a teret, mikor Dr. Górné Fazekas Ágnes, az intézmény igazgatója meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún.

  

 

 

 

Read more: Hagyományos adventi koncert

A Gizella Nőikar a Mátyás-templomban lép fel október 23-án

matyastemplomKórusunk 2015. október 23-án este 20 órától a Mátyás templomban lép fel az ünnepi koncert keretében, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Országos Szövetsége (KÓTA) meghívására. Szeretettel várunk mindenkit!

 

 

 

 

 

 

 

Várpalotára került a Vox Mirabilis Vándordíj

2015-09-13 Kamarakorustal DSC 0163Szeptember 13-án, vasránap visszavittük Székesfehérvárra a 2014-ben elnyert Vox Mirabilis Vándordíjat! A következő művekkel búcsúztunk díjunktól:

Nancy Telfer: Gloria a Missa Brevisből
Kodály Zoltán: 3. olasz madrigál
Kodály Zoltán: 4. olasz madrigál
Seiber Mátyás: Három magyar népdal


A résztvevő kórusok közül a zsűri döntése alapján a Várpalotai Bányászkórus birtokolhatja a vándordíjat egy éven át. Gratulálunk a kórusnak és Borbás Károly karnagynak!

 karakorusfesztkamara oklevel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sikeresen szerepeltünk Arezzo-ban!

gizellaarezzoA veszprémi Gizella Nőikar egy ötödik és egy hatodik helyezést ért el Arezzo-ban, a 63. alkalommal megrendezett Nemzetközi Kórusversenyen. Kórusunkat egyetlen nőikarként válogatták be a kiváló kórusok közé, ahol összesen nyolc kórus mérette meg magát különböző kategóriákban.

Borbásné Gazdag Gabriella karnagy szerint a kórus fejlődése szempontjából sokat jelent, hogy tapasztalatot szerzett a világ egyik legrangosabb kórusversenyén, ahová több száz pályázó közül választják ki a versenyzőket.

A veol.hu 2015. szeptember 6-i írásából idézünk:

"A kórusvezetők és énekesek vágya, hogy részt vehessenek, énekelhessenek az arezzo-i versenyen, mely Európában több mint hat évtizede a legrangosabb és legmagasabb színvonalú megmérettetések egyike. A versenyre jelentkezni kell, hanganyagot küldeni, a kötött idejű műsort a versenykiírásnak megfelelően összeállítani. A jelentkezési feltételek szigorúak, a jelentkezők közül szakmai zsűri választja ki a meghívott kórusokat. Három kategóriában kellett indulni.A Gizella Nőikar a folklór kategóriát választotta (ajánlották nekik, hogy népviseletben adják elő a műsort és azt mozgással egészítsék ki), a XX. századi kategóriában - többek között - egy olasz művet kellett kötelezőként előadni, a kamarakórus kategóriában szintén volt egy kötelező darab, egy olasz reneszánsz. Az utóbbiban azért indult a kórus, mert női kari kategóriát nem hirdettek; a mezőnyben a vegyeskarok mellett a veszprémi volt az egyetlen nőikar.

- Amatőr kórusoknak hirdették a versenyt, de mi olyan énekkarokkal találkoztunk, akik a mi fogalmaink szerint abszolút profik, élvezetesek, lenyűgözőek voltak. Fantasztikus produkciókat hallottunk. Két spanyol, két magyar, egy horvát, egy japán és egy fülöp-szigeteki kórussal versenyeztek. Mindhárom kategóriát más helyszínen szervezték, a folklór kategória helyszíne az arezzo-i dóm lépcsőjén zajlott, ahol 800 széket helyeztek el a közönségnek. Valamennyi műsort nagy érdeklődés kísérte. Nehezítette a fellépést, hogy a karnagy lebetegedett, négy kórustagnak elment a hangja, ennek ellenére igyekeztek a lehető legjobban teljesíteni. Nem a helyezések a fontosak, hanem az, hogy beválogatták őket a nemzetközi zsűri által értékelt kiváló csoportba - közölte a karnagy.

A verseny kitekintést adott a világ kórusmozgalmára, kóruséneklésére.

A Gizella Nőikar koncertezett egy Arezzo-hoz közeli kisvárosban, Ponticino-ban, szabadtéren, és meghívást kapott 2016-ra a görögországi Prevezába egy nemzetközi fesztiválra és versenyre."

(Forrás: Napló, Balla Emőke)

Kórusunkat Molnár Orsolya, a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola tanára kísérte zongorán, Farády Tamás pedig citerán kísérte folklórműsorunkat.

Köszönjük, hogy a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, az Őszidő Nyugdíjas Klub, valamint a várpalotai Thuri Gimnázium rendelkezésünkre bocsátotta a népviseletét.

Kórusunk a toszkán táj szépségeitől feltöltődve, örök élményekkel gazdagodva tért haza Olaszországból. Utunk során megismerkedtünk Siena-val, Firenzével és néhány tagunk Cortona-ba is ellátogatott.

 arezzo diplomaAREZZO Koncert

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Subcategories